Mit jelent a „transzgenerációs trauma”?
A „transzgenerációs trauma” kifejezés a traumatikus tapasztalatok általában tudat alatti átadását jelenti a következő generációknak és a társadalomnak. A következő generáció tagjai anélkül mutatják a trauma tüneteit, hogy maguk is átélték volna a traumát. A traumás élmények érinthetnek egyéneket, vagy egy csoporton belül sok embert. (A „kollektív trauma” kifejezést abban az esetben használjuk, ha a trauma egy csoporton belül sok embert érint.) Az egyéni traumák példái lehetnek a családon belüli erőszak, az életveszélyes betegségek, a balesetek és a gyermekkori bántalmazás. A kollektív traumák példái közé tartozik például a Holokauszt vagy a nők tömeges megerőszakolása a ruandai népirtás során és még számos tragikus történelmi eseményt lehet említeni. Ha a traumatikus élményeket nem dolgozzák fel, transzgenerációs traumaként örökítődhetnek át az újabb nemzedékre és társadalmakra.
A transzgenerációs traumatizáció gyökerei kezdetben tehát, egy személy vagy egy csoport traumatikus tapasztalataiban rejlenek. Ezek a traumák gyakran nem tudatosak, a társadalom nem ismeri fel őket, ugyanakkor a bűntudat és a szégyen érzésével járnak együtt. Az érintettek nem kapnak megfelelő támogatást közösségeiktől vagy társadalmaiktól és ez megakadályozhatja az adott trauma feldolgozását. A feldolgozatlan trauma hatással lehet arra, hogy a szülő milyen kapcsolatot alakít ki a gyermekével, elkerülő magatartást, érzelmi távolságtartást hozhat létre, emellett stresszreakciókat, konfliktusokat és érzelmi nyomást. Még ha gyakran nincsenek is ennek tudatában, ezeket a mintákat mégis átörökítik a gyermekeikre.
Melyek a transzgenerációs traumák jellegzetes tünetei?
A traumatizált szülők vagy nagyszülők utódai gyakran írják le, hogy sötét és nehéz csend ült a családjukon, amit nem tudtak egyértelműen meghatározni. Gyakran előfordult bűntudat is, minden kézzelfogható ok nélkül. Sok gyermek vagy unoka szenved depresszióban, diffúz szorongásban, tehetetlenségben, szégyenben, mély bizonytalanságban, elveszettnek érzi magát a világban vagy elfojtott haraggal küzd. Vannak, akiknek visszatérő, stresszes álmai vannak, amelyek a szüleik vagy nagyszüleik által átélt időszakban játszódnak. Gyakran felmerül a gyanú, hogy ezek a tünetek nem kapcsolódnak közvetlenül saját viselkedésükhöz vagy tapasztalataikhoz. A holokauszt-kutatásból és a háborús veteránokkal végzett kutatásokból ismert, hogy a trauma elérheti a harmadik generációt, és még tovább is.
Van összefüggés a (szexualizált) háborús erőszakkal?
Európában és Ázsiában nők és lányok milliói szenvedtek szexuális erőszakot például a második világháború alatt és a háború utáni időszakban. A nemi erőszakot (akár a háború során elszenvedett erőszakot, akár a szexuális erőszak más formáit) megbélyegzés és tabuk övezik, amelyek megnehezítik a szexuális jellegű (háborús) erőszakot túlélők számára, hogy beszéljenek tapasztalatairól és megfelelő támogatást találjanak. Ily módon az erőszak nemcsak a közvetlenül érintett személy életét érinti, hanem évekkel, évtizedekkel később is hatással van a családjára és az egész társadalomra. Különböző országokból származó tanulmányok azt mutatják, hogy a szexuális erőszak által érintettek körülbelül fele – akár béke, akár háború idején – szenved olyan hosszú távú következményektől, mint az álmatlanság, az ellenőrizhetetlen visszaemlékezések vagy a szorongás. Az erőszak formál minket. A Medica Zenica által közel 20 évvel a boszniai háború befejezése után végzett egyik tanulmányban, a megkérdezett nők 70 százaléka jelezte, hogy a nemi erőszak még mindig teljesen uralja az életét. Az érintettek megbélyegzése, a családon és a társadalmon belüli tabuk a nemi alapú erőszak kapcsán, valamint az őket ért igazságtalanság hivatalos elismerésének hiánya súlyosbíthatja a poszttraumás következményeket. Alapvető fontosságú, hogy a szexuális erőszak által érintett embereket ne kényszerítsék arra, hogy hallgassanak pusztító élményeikről, hanem megkaphassák azt a támogatást, amelyre szükségük van ezek kezelésére. Így az is elkerülhető, hogy a szorongásokat, a védekező reakciókat és a stresszt áthárítsák a gyerekekre és az unokákra.
Milyen jelentősége van a trauma átvitelének az epigenetikában?
Számos tanulmány utal arra, hogy a trauma epigenetikai hatásokon keresztül egészen a gének szintjéig is lemegy és így továbbadható a következő generációknak. Például egy, az 1944-45-ös holland éhínségről szóló tanulmány (a „Hongerwinter”) szerint, az éhező terhes nők leszármazottai általában túlsúlyosak, mivel úgy tűnik, hogy a szervezet genetikailag kiképezte magát az élelmiszerhiányra. Egy másik tanulmány alacsonyabb kortizolszintet talált azoknál a gyerekeknél, akiknek édesanyja túlélte a World Trade Center elleni terrortámadást, és ennek következtében poszttraumás stressz-zavarban szenvedtek. Az alacsony kortizolszint a poszttraumás stressz-zavarra való hajlamhoz kapcsolódik. Az adrenalin mellett a kortizol a legfontosabb hormon, amely segít megbirkózni a stresszel.
Transzgenerációs traumák kezelése
A transzgenerációs traumák kezelése összetett. Ez egy olyan állapot, amelyet csak mostanában kezdenek megérteni és amelynek komoly biológiai, pszichológiai és kulturális vonatkozásai vannak. A kezelés gyakran magában foglalja a teljes családi rendszert és az egyén személyes biztonságérzetének erősítését is. Ehhez meg kell határozni és meg kell szüntetni azokat az alapvető hiedelmeket , amelyek félelemérzethez vezetnek .
A nemzedékek közötti traumák minden más mentális egészségi állapotnál sokkal összetettebb, exponenciális hatással vannak a családokra és jólétükre. Emiatt kritikus fontosságú a trauma generációkon átívelő átvitelének megállítása. Ehhez tudatosságra, bátorságra és támogatásra van szükség. Nehéz szembeszállni a kulturális traumákkal, de ez elengedhetetlen része a továbblépésnek.
Forrás:
https://medicamondiale.org/en/violence-against-women/overcoming-trauma/transgenerational-trauma
https://www.betterup.com/blog/transgenerational-trauma
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.
