1. Az emberek a családjukkal vannak elfoglalva
Valószínűleg a legfőbb ok, amiért nehéz barátokat szerezni a 40-es éveink után, az az, hogy addigra a legtöbb embernek számos családi kötelezettsége van. A 40-es éveikben járó embereknek általában idősebb gyermekeik (tizenévesek) akik sok időt igényelnek. Tehát, hacsak nem ugyanazokban a dolgokban vesz részt valaki, amelyekben általában a szülők, rendkívül nehéz olyan korosztályt találni, akivel szocializálódhat. Ugyanakkor, például a tinédzserek szülei, gyakran viszik gyerekeiket sport- és egyéb társadalmi eseményekre, így érdemes például önkéntesnek, edzőnek vagy segítőnek jelentkezni ilyen eseményekre. Lehet, hogy először furcsán érzed majd magad (főleg, ha nincs gyereked), de amikor ezek az érzések szertefoszlanak, könnyebben megy az ismerkedés.
2. Társadalmi kapcsolataink ritkán változnak 30 éves korunk után
Tanulmányok kimutatták, hogy amikor az emberek elérik a 30-as éveiket, a minőségi barátságokat kezdik értékelni, a mennyiséggel szemben. Amint társadalmi köreik szűkülnek, az emberek megelégszenek kevesebb, de jó barátsággal. Ezeken a körökön kívülállóként félelmetesnek találhatjuk, hogy „betörjünk” egy már kialakult társadalmi csoportba. A legjobb, ha csatlakozol olyan klubokhoz vagy tevékenységekhez, amelyek megfelelnek személyiségednek és érdeklődési körödnek, így könnyen találsz lehetőséget, hogy összekapcsolódj számodra érdekes emberekkel és megnyílik az ajtó a minőségibb barátságok felé.
3. Az individualizmus magasabb szintjei
A kvantitatív kutatások azt sugallják, hogy az emberek egyre individualistábbak, materialistábbak és talán nárcisztikusabbak. Az ezredforduló után születettek - individualizmusuk miatt- az elmúlt évtizedek, évszázadok számos társadalmi irányzatát elvetik. Az emberek egyre több időt töltenek az interneten és nem kapcsolódnak személyesen másokhoz. A probléma megoldásának egyik módja az, hogy megtaláljuk saját magunkban is a jó társat.
4. A barátságra és a szociális készségekre vonatkozó oktatás hiánya
Az interneten sok blog és videó található, amelyek segítenek az embereknek kapcsolatokat találni, kialakítani, de kevés olyan van köztük, amely kifejezetten a barátkozással foglalkozik. A jobb kapcsolatok kialakítására adott tanácsok nem feltétlenül vonatkoznak jobb barátságokra. Olvass erre vonatkozó könyveket, tájékozódj!
5. Ha idősebb vagy, több közös dologra van szükség a barátkozáshoz
Gyerekkorban sokkal könnyebb barátkozni. Mindenki vonzó lehetett, akivel volt valami közös pontunk. Ha fociztál, a legtöbb barátod valószínűleg futballista volt. Ha táncoltál, a legtöbb barátod valószínűleg tagja volt a táncegyesületnek és így tovább. Most, hogy idősebb vagy, rájössz, hogy a kompatibilitás minden típusú társas kapcsolatban fontos. Ezért a legjobb, ha csatlakozol olyan klubokhoz, és önkénteskedsz olyan helyeken, amelyek érdekelnek. Ez lehetővé teszi, hogy olyan emberekkel kommunikálj, akiknek ugyanazok a dolgok érdekesek, mint neked.
6. Félelem attól, hogy mások felé fordulj
Van egy bizonyos típusú büszkeség, amely megakadályoz bennünket abban, hogy mások felé forduljunk, amikor szükségünk van rájuk. Félünk az elutasítástól, és félünk mások ítéletétől.
Íme három módszer a félelem leküzdésére:
Motivációs anyagok olvasásával és hallgatásával erősítsd újra az elmédet
Készíts tervet azokra az esetekre, amelyektől a legjobban félsz (például ha a beszélgetés megakad)
Tűzd ki azt a célt, hogy minden nap legalább egy új személlyel beszélsz
7. Nincs miről beszélned
Ez általában annak a jele, hogy át kell gondolnod az életedet. Ha kevés mondandód van, itt az ideje, hogy foglalkozz ennek okaival. Talán annyira a munkára koncentráltál, hogy elfelejtetted, hogyan kell élvezni az életet? Az is hasznos, ha megérted, hogy nem kell állandóan beszélned ahhoz, hogy élvezd valaki társaságát. Ha a megfelelő emberekkel lógsz, a csendet is tudod élvezni velük.
8. Az emberek berögzítenek bizonyos szokásokat
A pszichológusok szerint az emberek nem sokat változnak harmincas éveik után. Ez azt jelentheti, hogy ha felnőtt életed jelentős részét egyedül vagy barátok nélkül töltötted, akkor a 40-es éveidben kicsit nehezebb lehet barátokat szerezni. Kezdd apró változtatásokkal az életedben. Változtasd meg a munkába vezető utat vagy közlekedést. Csinálj valamit, amit általában nem szoktál. Legyen nyitott az elméd az új lehetőségekre és csinálj szokatlan dolgokat, amikor csak teheted.
9. Nem teszed elérhetővé magad mások számára
Milyen gyakran hívnak meg az emberek valahova, valamilyen eseményre és te milyen gyakran mondasz nemet? Nem szerzel új barátokat, ha nem ragadsz meg új lehetőségeket! Mondj igent ezekre a meghívásokra, még akkor is, ha nem igazán kedveled azt, aki meghívott. Új lehetőségek nyílhatnak meg előtted, amelyek új ismeretségeket hozhatnak.
10. Nincs elég pénzed dolgokra
Ha fizetéstől fizetésig élsz, rendkívül frusztráló, amikor mások (sok) pénzbe kerülő dolgokat akarnak csinálni. Nem akarod rájuk erőltetni magad, de nem is akarod visszautasítani a találkozási lehetőségeket sem...hmm. Tanulj meg költségvetést készíteni. Amikor kifizeted a számlákat, a maradék pénzed egy részét tedd félre szórakozásra. Tedd félre például egy megtakarítási számlára és csak társasági alkalmakra használd.
11. Szociális képességeid berozsdásodtak
Ha egy ideje nem voltál kint, úgy érezheted, hogy szociális készségeid berozsdásodtak. Lehet, hogy nem is volt igazán nagy társasági életed. Bármilyen helyzetben is vagy, csak egy módja van ennek legyőzésére: hajlandónak kell lenned egy esetleges kudarcra. Hajlandónak kell lenned kockáztatni. Az egyetlen módja annak, hogy kiélesítsd szociális készségeidet, ha valódi társas helyzetekben gyakorolsz.
12. A digitális interakció megnehezíti a való életben való szocializációt
A kutatások szerint általában körülbelül 150 barátot tudunk kezelni egy adott időpontban. Ez természetesen magában foglalja az online közösségi hálózatot is. Talán azért vagy aktív különféle online közösségekben, hogy betöltsd a közösségi interakció hiányát. Ezek az online közösségek foglalják el a helyet az agyadban és az életedben. Csökkentsd az online jelenlétedet és szakadj el egy kicsit a közösségi médiától. Nem kell teljesen abbahagynod, de bizonyos korlátozásokat be kell állítanod arra vonatkozóan, hogy mennyit engedsz be ebből az életedbe. Eleinte furcsa érzés lesz és magányosságod fokozódhat. De ez csak egy átmeneti érzés, amely megadja az inspirációt ahhoz, hogy barátokat szerezz a való világban.
13. Mindenkiben találsz hibát, akivel találkozol
Talán te magad szabotálod lehetséges barátságaidat. Lehet, hogy felnőtt életed nagy részében eltoltad magadtól az embereket. Volt valamilyen traumád a múltban? Előfordult, hogy megégetted magad egy barátságban? Szánj egy kis időt az önértékelésre és ennek az elemzésére. Foglalkozz azokkal a problémákkal, amelyek miatt eltaszítod magadtól az embereket, vagy másokban keresed a hibát. Menj el egy terapeutához, és beszéld meg ezeket a problémákat egy szakemberrel.
14. Megpróbálod megvédeni magad attól, hogy újra megsérülj
Ez szorosan kapcsolódik az előző okhoz. Ha a múltban megromlott egy barátságod, akkor nem fogsz egykönnyen új barátokat szerezni. Mindannyian félünk attól, hogy megismételjük egy múltbeli sikertelen kapcsolat fájdalmát, legyen az romantikus vagy munkakapcsolat vagy barátság. Ez is egy olyan dolog, amit egy terapeutával kell megoldani. Új kockázatokat kell vállalnod, vagy az új barátok megszerzésére irányuló próbálkozásaid véget érnek, mielőtt elkezdenéd.
15. Az időd túl kevés
Talán túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy új barátokat szerezz. Lehet, hogy kénytelen vagy több munkahelyen dolgozni és számos más feladatot ellátni. Ha ez a helyzet, akkor elemezned kell, mi uralja az idődet és miért. Készíts egy listát azokról a dolgokról, amelyeket egy héten belül meg kell tenned. Lehet, hogy túl sok mindent vállalsz egyszerre. A legjobb módja annak, hogy időt és pénzt takaríts meg, ha erőforrásokat szabadítasz fel más tevékenységekhez.
16. Minél idősebb vagy, annál kényelmetlenebb lehet, ha olyan emberekkel töltetsz időt, akiket nem ismersz
Friss szemmel kell látnod a világot. Meg kell változtatnod a nézőpontodat a dolgokról. Hallgass stand up esteket, vígjátékokat, podcastokat és hangoskönyveket, amelyek felemelnek, és megváltoztatják a világról alkotott képedet. Sokszor abból fakad az izgalom hiánya, hogy túl sokáig ragaszkodunk ugyanazokhoz a mintákhoz. Ideje egy kicsit felrázni a dolgokat, és néhány változtatást végrehajtani.
17. Az életed nem olyan érdekes, mint a 20-as éveiben volt
A 20-as éveid általában önmagad felfedezéséről és új dolgok kipróbálásáról szólnak, de ahogy öregszel, a dolgok kezdenek rutinná alakulni. Megszokások rabjai vagyunk, és ez a szokás unalmassá teheti életünket. A legjobb módja annak, hogy megváltoztasd a nézőpontodat és érdekesebbé tedd az életedet, ha új helyekre utazol. Amikor tervezed a költségvetésedet, nyiss benne egy utazási kategóriát és tegyél félre pénzt, akár kisebb összegeket is. Ettől érdekesebb lesz az életed (és te is). Ne félj kockáztatni. Új életed már vár!
Forrás:
https://www.lifehack.org/794127/make-friends
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website.